MINI BÖRZE

Nők a Városért Egyesület Mosonmagyaróvár

A NŐK A VÁROSÉRT EGYESÜLET évek óta részt vesz a Flesch Károly Kulturális Kőzpontban megrendezett ˝Karácsonyi Vásáron". A vezetőség támogatja többek között ezt a rendezvényünket is, oly módon hogy nem kér tőlünk helypénzt.
A karácsonyi" Mini börze" megrendezésére már egész évben készülünk.
Az egyesületünk tagjai összegyüjtik égész évben, a saját még jó állapotban lévő gyermek és egyéb ruhanemüiket, ajándéktárgyaikat, könyveiket, játékokaikat és
más használati illetve dísztárgyaikat.
Kialakítunk egy szép kis standot ahol szépen elrendezzük az áruinkat. A vásáron két napig veszünk részt, két óránként váltjuk egymást. A kínált termékekért nem kérünk pénzt és kihangsúlyozzuk, hogy jótékony célra gyűjtünk.
Ebben az évben egy fiatal édasanya mellrákban elhunyt, árván maradt családját támogatjuk.
Itt egy hét éves és egy öt éves gyermek és fiatal apuka maradt egyedül akiket a fájdalmas küzdelmen kívül anyagi gondok is terhelnek.
Tavaly egy rászoruló családot támogattunk, akiknek a mindenapi étel előteremtése is bizonytalan volt.
Előző évben pedig egy beteg kislányt a Családok Átmeneti Otthonából.
Minden tagunk nagy lelkesedéssel is szívesen vesz részt a""Mini börzén", mert amikor átadjuk az általunk összegyüjtött kis pénzt, megható pillanatoknak vagyunk tanúi.
A megmaradt holmikat, melyek nem leltek gazdára a Családok Átmeneti Otthonába visszük.
Szívből reméljük hogy ismételten megéríntjük az emberi szíveket a jótékonyság iránt és sok pénzt tudunk átadni az árván maradt kis családnak egy picit enyhítve bánatukat.